Az Internet korának látszólag feloldhatatlan problémáját jelenti az emberek számára elérhetővé váló tömeges mennyiségű információ kétes hitelessége. A mindenféle szűrő nélkül özönlő adatállományban éppúgy vannak tényszerű állításként megfogalmazott félreértések, tévedések, szándékos torzítások, túlegyszerűsítések és hazugságok, mint remekül használható tudományos tények vagy megalapozottan felépített, objektivitársa törekvő vélemények.

Minden a kritikai érzéket pótolni hivatott algoritmus-kísérlet a szabadságjogokkal kapcsolatos aggodalmakat vet fel. Az információk megszűrése - bárhogy is történjen - a visszaélés egyértelmű lehetőségét hordozza magában, a manipuláció színre lépése a cenzúra bevezetését követően csupán idő kérdése volna. Nincs tehát más megoldás, mint a minél fejlettebb kritikai érzék elsajátítása az olvasói oldalon. Csakhogy az utóbbi időben több helyről is hallani az épp ezzel ellentétes tendenciáról: a racionalitás/a tények/az érvelés korának végéről.

Az érzelmek ideje

Sokunk számára meglepő és egyben elkeserítő mértékű támogatottsága van például - más, jobboldali populizmussal könyörtelenül előre masírozó politikusok mellett - Donald Trumpnak (ennek lehetséges okairól bővebben is szóltam már itt), annak ellenére, hogy többször tett bizonyságot mérhetetlen tudatlanságról. Elég itt a globális felmelegedés ügyét említeni, amelyet szerinte az amerikai gazdasággal szemben versenyelőnyökre szert tenni vágyó Kína által lefizetett tudósok találtak ki – az elmélet fő szépséghibája az, hogy a tudósok épp Kína iparát nevezik meg a klímaváltozás jelenlegi legnagyobb motorjaként.

A Spiegel Angela Merkel pozíciójának gyengüléséről elmélkedő cikksorozatában az egyesek szerint elérkezett post-fact era fogalma kerül említésre. Nem véletlenül: a kancellár számára valószínűleg végső buktatót jelentő menekültkrízis kapcsán jól kitapintható az a - feltehetőleg az aktuálpolitika egészét jellemző - tendencia, miszerint az emberek egyre inkább az érzelmeik alapján alakítják ki az álláspontjukat. A jelenség nem új keletű, viszont csak most kezd (a II. világháború óta) nem látott méreteket ölteni.

A fentebb említett Trump-nyilatkozat ellentmondásossága vélhetőleg azért nem zavarja az elnökjelölt követőit, mert nem logikai úton, nem racionálisan formálják a véleményüket, hanem az érzéseik alapján. A környezetvédelemnek az általuk gyűlölt polkorrektséggel rokon aspektusa iránti ellenszenvük motiválja őket.

A véleményünk kialakításában az eddiginél jobban előtérbe kerültek az érzelmeink.

Miért baj ez? Hiszen egy érzelemmentes világ - amilyet az 1984, a Szép új világ, A végső dolgok országában vagy bármelyik másik disztópia-regény lapjain láthatunk megelevenedni, koránt sem lenne kívánatos a számunkra. A pragmatizmus pedig már sokszor vezetett háborús törekvésekhez. Lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy valóban az érzelmek vegyék át az irányítást – gondolhatják sokan.

Képkocka Michael Radford 1984 c. filmjéből, George Orwell regénye alapján.

Pár szó a racionalitás védelmében

Oszlassunk el először is egy tévhitet. A racionalitás nem feltétlenül jelent egyetlen, minden egyebet kizáró irányt. Véleményem szerint a racionalitás társadalom számára egészségesebb formáját több – olykor egymásnak ellentmondó - logikai érvrendszer képviseli, amelyeket folyamatos vita során ütköztethetünk, hogy kiválasszuk az optimálisat. A különböző racionális megközelítések közül azt, amelyik minél többünk számára hoz a kívánatoshoz közeli eredményt, vagy épp amelyikkel a nagyobb bajt tudjuk elkerülni. Az esetek túlnyomó többségében kialakítható egy kellően részletezett és priorizált szempontrendszer, melyet pontos, számszerűen meghatározható mutatók jellemeznek. A tudomány vonatkozó területe mindig a segítségünkre siet ebben. Ennek mentén pedig összevethetők a lehetséges logikai rendszerek kimenetelei és rizikói.

A racionalitás előnye az érzelmekkel szemben tehát nem másban, mint a nagyobb fokú (tudományos) objektivitásban rejlik. Az érzelmek objektivizálására is történtek persze kísérletek, az erkölcs fogalmának formájában. De gyakorta az erkölcsös viselkedés mibenléte is csak több, egymásnak ellentmondó szempont mentén határozható meg. Például gondoljunk bele, hogy az őszinteség következményei gyakran súlyosabbak egy hazugságéinál; az elveiért mártírhalált haló hős többé nem tud semmit tenni az ügyért, amiért küzd; az igaz célért harcoló forradalmár veszélybe sodorja szeretteit stb. Vagyis az, hogy mi erkölcsös, csak érvek ütköztetésével dönthető el, ami viszont ismét a racionalitás talajára navigál bennünket. Objektivitás és racionalitás kéz a kézben jár egymással.

Természetesen az objektivitásnak is megvannak a maga korlátai. Gyakran találkozunk például azzal az érveléssel, hogy az objektív szemléletmód az ember alapvető természetével ellenkezik. Senki nem tud annyira önzetlen lenni, hogy ugyanúgy ítélje meg azt a helyzetet, amelynek kimenetele kihat az ő sorsára, és azt, amelyikben nem érintett. Ezzel nehéz volna vitatkozni, abban tehát egyet érthetünk az így érvelőkkel, hogy az objektivitás egy elérhetetlen cél.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindegy volna, törekszünk-e ennek az elérhetetlen célnak az irányába, vagy meg se próbálkozunk vele.

Kulcsfontosságú lenne továbbá a határozott különbségtétel objektív és szubjektív között, ugyanis a két kategória óriási összevisszaságban látszik keveredni egymással a társadalmi párbeszéd során. A legveszélyesebb az az eset, amikor a szubjektív, érzelmi alapon született tézist tálalja valaki objektívnek tűnő formában. Egy kocsmai beszélgetés során mondta nekem valaki, hogy "a migránsok 80%-ban ilyenek meg olyanok". Figyelmeztettem a vitapartneremet, hogy százalékos arányokra akkor hivatkozzon, ha azt valaki ki is számolta. Nem folytatta az érvelését. Ha nem figyelmeztetik az embert, könnyen elhisz magának bizonyos, minden tényszerűséget mellőző, megérzésekben gyökerező feltevéseket. (De ez még nem minden, ugyanis a megérzések, amelyeken ezek a tézisek alapulnak, olykor nem is a sajátjaink - erről később még szólni fogok.)

De vessünk egy pillantást arra is, hogy mely érzelmekről beszélünk valójában

Még egy szempontot szeretnék kiemelni, ami árnyalja a képet a politikai gondolkodás emocionálissá válásáról. Az "érzelem" szó hallatán legtöbbször a szeretetre vagy más kiegyensúlyozott és pozitív érzésekre asszociálunk. Pedig a politika világában feltehetőleg sokkal inkább jellemző, hogy az érzelmek palettájának egész más színei: a harag, a félelem, az elutasító idegenkedés vagy épp egy idealizált, apaszerű figura iránti kvázi-szerelem jelennek meg. (Csak ritkább esetben játszhat szerepet a politikai véleményalkotásunkban a szolidaritás mint emocionális kategória - és akkor is épp az objektívebb gondolkodás hatására, hisz objektív szemlélettel könnyebb mások helyébe képzelni magunkat, ami az együttérzés alapját jelenti).

Ezek a fajta érzelmek, intenzitásuknál fogva a manipuláció kiváló táptalaját szolgáltathatják. Felfokozott lelki- vagy idegállapotban az ember képtelen az információt rendszerezni és összefüggéseiben értelmezni. (Egy példa, és itt kérem az Olvasót, hogy tegye félre a befogadásról/kiutasításról alkotott véleményét, és csak a logikát figyelje: A jelenleg megfigyelhető migrációs válságban például elhangzott egy hír arról, hogy "a magyar határtól alig tíz kilométerre" valahol Szerbiában migránsok késelték meg egymást. A plakátkampány segítségével gondosan megdolgozott tudatállapotunkban senkinek nem jutott eszébe megkérdőjelezni azt az ebben a híradásban implicit módon megbúvó feltevést, miszerint Magyarországon ez a fajta bűncselekmény sosem fordult még elő, és kizárólag a menekültek érkezése ismertethetné meg velünk ezt a borzalmat.)

A szándékos manipuláció mellett egy további folyománya ennek az érzelmi hangoltságnak az összeesküvés-elméletek térnyerése a politikát érintő közvélekedésben. A konteók világában hajmeresztő, komikusan képtelen állításokkal találjuk magunkat szembe, azonban ha jól szemügyre vesszük őket, egy koránt sem szívderítő közös vonást fedezhetünk fel bennük. Chemtrail, védőoltás-ellenesség, gyógyszeripari maffia: az elméletek egytől-egyig az értelmiségi-tudományos elitet próbálják felelőssé tenni a világban tapasztalt problémákért. Ezzel a kör be is zárult, a racionalitás elvetéséből táplálkozó összeesküvés-elméletek a racionalitás elvetésének szükségességét támasztják alá. 

A politikai gondolkodás súlypontja egy a mi életünkben eddig fixnek hitt helyet foglalt el, melyet elsősorban a racionalitás határozott meg. Bár bizonyos, kirívó esetekben akár jelentős torzulások is megfigyelhetők ebben, az összkép nagy vonalakban abba az irányba mutat, hogy elsősorban a képességek, a képzettség és a rátermettség határozták meg, hogy kinek jut több lehetőség. A rendszer sokáig működni is látszott. De a műveltebb, iskolázottabb embereknek olykor aránytalanul magasabb életszínvonal jutott osztályrészül, mint kevésbé tanult társaiknak, illetve ami ennél is nagyobb probléma: a kevésbé tanultaknak olykor nélkülözhetetlen vagy nagyon nehezen nélkülözhető dolgokról is le kellett mondaniuk, miközben tehetetlenül szemlélték, ahogy a lemaradásuk egyre nő diplomás ismerőseik életszínvonalához képest. A nem teljesen megalapozatlan irigységből fakadó frusztráció, elkeseredés és csalódottság következtében a politikai gondolkodás fixnek feltételezett súlypontja elmozdulni látszik, méghozzá egy bizonytalanabb és kiszámíthatatlanabb irányba, aminek súlyos következményei lehetnek. Olyan kézzel fogható, történelemformáló következményei, mint például a Brexit.

Máshogy érvelni

Ez a populizmus terjedésének hátterében álló, szinte tapintható ellenérzés az értelmiség irányában, a téma egyes kutatói szerint abból is fakad, hogy a jelenségek tudományos szemléletű, körültekintő vizsgálata melletti érvelés gyakorta vesz fel lekezelő pozíciót, és sulykolja a tényeket anélkül, hogy a befogadóra figyelne, és megpróbálná egy számára elfogadható módon és nyelven levetíteni neki az álláspontját. Eklatáns példa erre az igaza mellett grafikonnal érvelő tudós, aki azt a választ kapja, hogy "azokat az adatokat a NASA hamisította", mely állítás a vitában így érvelő fél szerint minden bizonyítás nélkül, önmagában megállja a helyét, és alkalmas a vita lezárására. Epic fail a tudományos álláspont részéről.

Máshogy kell tehát érvelni. 

Blaise Pascal nemrégiben kutatók által is bizonyítást nyert tézise a hatékony érvelésről jó iránytű lehet. Lényege, hogy az ember nem szereti, ha kijavítják, valamint szívesebben változtat az álláspontján, ha saját maga juthat el a korábbi véleményétől eltérő gondolathoz. Ennek értelmében előbb el kell ismernünk azt, amiben a vitapartnerünknek igaza van (vagy a méltányolható igényét, sérelmét stb.), majd a saját igazságunkat a teljes igazság egy másik aspektusaként, ha úgy tetszik, annak másik oldalaként kell prezentálnunk.

Azonban, még ha van is mit elismerni (a brexit hátterét feltáró kutatásokban kirajzolódó cserbenhagyottság-érzet például egyáltalán nem alaptalan), Pascal módszerét koránt sem egyszerű a gyakorlatba átültetni.

Olykor nem a legsúlyosabb probléma a leglátványosabb...

Az Aral-tó műholdas felvétele 1989-ben és 2014-ben.

A nemzetközi politika, egy adott ország komplett társadalma, a világgazdaság - ezek mind nagy tehetetlenséggel dolgozó rendszerek. A változások legtöbbször csak egy későbbi pillanatban, lassan válnak kézzelfoghatóvá, és mire azzá válnak, már késő elkezdeni foglalkozni velük, a korrekció is késleltetve fogja a hatását érzékeltetni. Az efféle hosszú távú folyamatoknak mint az igazság egy másik aspektusának a bemutatása egy dolog, de ha a később esedékes tragédia elkerülésére tett intézkedések lennének a sürgősebbek, arról még ezzel a módszerrel is igen nehéz meggyőzni azt, aki az érzelmei mentén politizál.

Vegyük megint elő a klímaváltozás példáját. Tudósok egy jelentős csoportja szerint az 1970-es évektől kezdve egy új földtörténeti korba, az antropocénba léptünk. Ennek kiváltó oka pedig nem más, mint az ember tevékenységeinek kihatása az ökoszisztémára, amely immár visszafordíthatatlan változásokat is előidézett.

A csomagolóanyagokból, műanyag hulladékból származó mikrorészecskék az óceánokban szinte mindenhol jelen vannak, a világszerte beépített beton mennyisége exponenciálisan nő, a hőmérséklet emelkedésével óriási mennyiségű, az üvegház-hatáshoz a szén-dioxidnál is nagyobb mértékben hozzájáruló metán olvadt ki a fagyott földből Szibériában, a levegőben jelen lévő szén mennyisége az elavult ipari technológiák következtében sosem látott méreteket ölt. A felmelegedésről készült idővonalon jól látható az a drasztikus változás, amit a klímában előidéztünk. Az iraki Bászra városában a nyáron megdőlt az egész féltekére vonatkozó melegrekord, 55 Celsius-fokot mértek. A becslések szerint az évszázad végére a közel-keleti valamint a maghrebi régió alkalmatlanná válik az emberi életre. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a migrációs hullám, amit jelenleg tapasztalunk, és ami sokakban félelmet kelt, csak az előszele annak, amire később számíthatunk.

Gyors cselekvéssel el lehetne érni a folyamat kezelhető tempóra lassulását, ehhez azonban tömeges életmód-váltást kellene véghez vinnünk. Néhány kevésbé kézzelfogható példa a nyilvánvalókon (energiatakarékosság, szelektív hulladékgyűjtés, tömegközlekedés használata, megújuló energiaforrások alkalmazása stb.) túl:

• Vásárláskor az ár és a minőség mellett figyelembe venni azt is, hogy a gyártó hogyan kezeli a technológiából keletkező hulladékot; újrahasznosítható/lebomló csomagolóanyagot használ-e, és abból egységnyi termékre mennyit; hogyan szállítja az árut stb.
• Klímaberendezések vásárlásakor nem az olcsó spliteket választani, amelyek az utcára nyomják a meleg levegőt.
• Kozmetikai, vegyipari termékek közül azokat vásárolni, amelyek a használatot követően a csatornába jutva kisebb környezetterhelést jelentenek.
• A tönkrement, de még javítható ruhák, bútorok, elektronikai eszközök helyett nem venni újat. Kevesebbet fogyasztani (ez utóbbi persze önmagában is összetett kérdés, mivel a gazdaságra is kihat, méghozzá kedvezőtlenül.)

Ez a fajta életmódváltás pénzbe és erőfeszítésbe kerülne mindnyájunknak, de hosszabb távon megtérülne: később halnánk ki. Ugyanakkor mindezt elmagyarázni valakinek, akinek a környezetvédelem abban merül ki, hogy az utcán ne legyen szemét (vagy épp valaki olyannak, akinek jövedelménél fogva elsősorban az árak határozzák meg a fogyasztási szokásait), nem egyszerű. Főleg, ha az illetőnek van egy rövidebb távú ügyből fakadó fenyegetettségérzete is, ami látványosabb, így nagyobb hatással van az érzelmeire. Pedig a rövid- és hosszútávú veszély olykor szorosan összefügg egymással (az imént említettem a klímaváltozás és a migráció összekapcsolódását).

A feladat

Nem azt kívánom mondani, hogy az érzelmeknek nincs helye a politikai gondolkodásban. Hiszen az érzelmi és értelmi területek határvonalai sem mindig teljesen egyértelműek. Csupán annyit állítok, hogy az objektív-racionális gondolkodásnak figyelnie és kontrollálnia kell az érzelmeinket, amikor közéleti kérdéseket feszegetünk.

A racionalitás megőrzése fontos feladatot ró ránk, mindannyiunkra. A tudományos álláspontnak olyan kommunikációt kell folytatnia a továbbiakban, ami figyelmesebb a befogadó közönség gondolkodásmódjára, ez nyilvánvaló. De a befogadó oldalon is van hová fejlődni, csak így alakítható ki az a közös nyelv, amelynek segítségével nem beszélünk el egymás mellett.

A tendencia egyelőre nem ebbe az irányba mutat.

A bejegyzés frissült 2016. 12. 14-én.